Még csak két napot kellett suliba menni szünet után, de én már most fáradtvagyok :S Köszönhető ez annak, hogy a magyar tanár tegnap bejelentette, hogy ma 3 irodalom tételből fogunk írni :/ Időben szólt -.-” Főleg, hogy tegnap tánc próba is volt így elég későn értem haza. És kb 6 A/4es oldalnyi szöveget nem valami könnyű megtanulni főleg úgy nem, hogy az egyik mű, ami kellett teljesen ismeretlen volt. :S Így azt nem is tanultam meg és még így is csak kb éjjel 11 felé végeztem :S Jobban mondva igazából még akkor sem végeztem csak feladtam és már nem érdekelt az egész. Nagy szerencsémre aztán ma nem írtuk meg a dogát. Bár így feleslegesen tanultam olyan későig, de  nem bánom. Bízom bent, hogy holnap sem fogunk belőlük írni. Bár ma kaptunk 3 nyelvtan tételt, amit holnapra kell tudni. De ezeket legalább tudom és elég rövidek is szerencsére.
A csütörtököt viszont nagyon nem várom mivel angol szóbeli próba érettségi lesz :S és eztis csak hétfőn tudtuk meg :/ Mert minket mindig “jókor” tájékoztatnak a dolgokról -.-” Szerencsére holnap csak 4 órám lesz így tudok majd készülgetni. Bár csak annyit, hogy átnézem a tételeket, mert azt sajnos nem mondja meg a tanár, hogy a szituáció és a kép összehasonlításnál mire számíthatunk -.-” Mondjuk én egyedül a szituációtól tartok, mert a párbeszéd vagy menni fog vagy nem :S A tétel elmondás az nem nehéz és a kép összeahonlítás sem, már amennyiben megértem, hogy mi alapján kell összehasonlítani őket :/ Bízom benne, hogy menni fog, mert nem szeretnék leégni a tanárok előtt :S + nem kéne beszednem egy rossz jegyet angolból így félév zárás előtt. Szóval csütörtökön 13:20kor már próba érettségizni fogok :S Hosszú 10 perc elé fogok nézni, amíg bent leszek. :/

És így a sok szöveg után jöjjön egy kis zene :P Mivel imádom a 30 seconds to mars új albumát így mindenképp felakartam tenni ide egy számot. És nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy melyik is legyen az, mert mindent imádom!!! De végül a Hurricane mellett döntöttem.

Lady Gaga

2010/01/03

Elérkezett a szünet utolsó napja:( Sajnos, de mivel hétvége van és még nem tettem fel zenét ezért most bepótolom az elmaradásom.
Eddig nem igazán szerettem Lady Gaga-t de most meg szerettem úgyhogy ide az új klippes számát teszem fel a Bad Romance-t. Valamint a zenelejátszóban is lecseréltem a zenét /ami valamiért nem is szólt :S/ erre a számra.

Az, hogy egy ideig nem voltam csak a gépem hibája. Írtam is az egy nap twitter-en, hogy ha nem jelentkeznék,akkor az a gépem miatt lesz, erre másnap már nem kapcsolt be -.-” Tavaly is pont karácsony előtt romlott el. Úgy látszik ez már hagyomány lesz xD De ugyebár az ünnepek alatt senki sem dolgozik így a gépet sem lehetett kivel megcsináltatni -.-” De tegnap megpróbáltam bekapcsolni hátha elindul és sikerrel jártam :P de csak azért, mert nem reménykedtem bent, hogy jó lesz, ha reménykedtem volna,akkor biztos nem kapcsolt volna be xD Ez mindig így van xD

A szünetet sikerült végig unatkoznom -.-” Az az egy jó volt bent, hogy sikerült felhívnom Dorothie-t <3 Pár rajzot is sikerült összehoznom :) Ezeket láthatjátok a bejegyzésben. Sohasem leszek profi, de úgyis csak hobbiból rajzolgatok.


És, hogy mi lesz a bloggal? Folytatni fogom. Még akkor is ha csak pár ember olvassa. :) Nem hagyom abba, mert néha jó leírnia dolgokat. Szóval ha esetleg hosszabb ideig nem lennék az nem azért van, mert abbahagytam, hanem azért, mert a gépet csinálják. Remélem ha újból nem tudom bekapcsolni,akkor legalább hamar megcsinálják majd.